1. Gyermekkorom emlékei...
A PISZLANG

A régi parasztember nem tanult volt, hanem bölcs! Tudta, hogy a sötét téli napok után jön a tavasz, a jó idő, és a sok munka. Nehéz kemény fizikai munka.
Erő kellet hozzá felnőttnek, gyereknek. Mert bizony a gyerekeknek is volt feladata bőven a családban. Kecskét legeltetni, kislibákat őrizni, kacsákat a patakhoz kihajtani.
A vidám farsangi bálok után, a cigánybálon elsiratott és eltemetett bőgő után jött a böjt. Úgy mondták felénk a régi öregek: „nagy bűtbe vagyunk, fújnak a bűti szelek...”
Ennek a nagyböjtnek az erőt adó étele volt a piszlang. Piszlangot mindig csak tavasszal, böjt idején készítettek, mindig kenyérsütés után a kemencében.
Nálunk évtizedekig volt egy piszlangos deszka. Ez egy hokedli nagyságú deszka volt, szép tisztára súrolva. A nagymama meg a mosópadon csíráztatta a búzát, mert ő még mosott mosópadon a répáskerti patakban. Ilyenkor bűt idején azonban még nem kellett a mosópad.
De akkor lássuk végre, hogyan is készült a piszlang.
A mamuska jól beitatta a deszkát vízzel. Közben egy tál rozsot, két tál búzát megmosott a nagyvájlingban, azután a szűrőkanállal szépen fölhalmozta a deszka tetején. Csinált egy kupacot belőlük. Fogott egy szakajtóruhát, megvizezte, és a deszkát a magokkal együtt szépen letakarta vele. Ezután minden nap levette a szakajtót, langyosvízben átmosta, újra beáztatta és visszatette a magokra.
10-12 nap múlva úgy kicsírázott, hogy mi gyerekek sündisznónak hívtuk. Amikor a csíra már 2-3 centiméteresre nőtt, húsdarálón ledarálták, majd a nagyvájlingban felöntötték vízzel, jól átgyúrták, átmosták, és leszűrték.
A búzát megkapták a tyúkok, hogy jobban tojjanak, a megmaradt fehér tejszerű lé volt maga az élet, az erő. Ebbe a lébe édesanyám annyi lisztet kevert, hogy palacsintatészta sűrűségű lett. Azután összeszedte a bádog kistálakat, lábosokat és belemerte ezt a tésztát. Miután kisültek a kenyerek, a még meleg kemencébe kerültek a piszlangos tálak. Másnapra elkészültek. Ezután a hideg kamrába a polcra kellett sorakoztatni őket. Minden nap egy kis tállal ehettünk meg. Kicsit kocsonyás, édeskés étel volt, a tetején mézszerű kéreggel. No, mi gyerekek ezt szerettük a legjobban! Le is ettük a tálak tetejéről... pervált is bennünket nagyanyám, hogy „sorba köll azt ennyi gyerekek!”
Azután egy hét múlva újra kezdte a mamuska a csíráztatást. Kétszer biztos, de volt úgy, hogy háromszor is készített piszlangot a tavaszi nagyböjt alatt. A nagymama csiripiszlinek hívta, ő mázas köcsögökbe, tálakba, lekváros bödönökbe rakta a kemencébe.
Valószínű, hogy tudományosan nem ismerték a búzacsíra értékét, mint manapság, de azt tudták, hogy a csíráztatott búza és rozs egészséget, erőt ad az embernek ilyenkor tavasszal.

Mészáros Zsuzsanna

Mészáros Zsuzsanna további visszaemlékezéseihez >>