DÁTUM / NÉVNAP


HIRDETÉSEK

Szőke Imre e.v.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke19[at]gmail.com

Hosnyánszki László klíma- és villanyszerelés Perkátán és környékén

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

B&D Kft - Dunaújváros

Suli-Soft-Design: a webes alkalmazások akadálymentesítője

József Attila Könyvtár Dunaújváros

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

legifotok.hu - Magyarország a magasból

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

27. Gyermekkorom emlékei...
Erdély...
...avagy igaz mese az egyszerű emberek szeretetéről, ami néha fölülírja a nagypolitikát

Amikor kisgyerek voltam, szüleim nagyon sokat meséltek a régi világról. Sokszor hallottam ezt a mondást: „Csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország.” Édesapám lerajzolta egy megnyálazott tintaceruzával azt a régi nagy Magyarországot, és elmondta, hogy azon a részen, amit Erdélynek hívnak, hatalmas fenyőerdők vannak, a hegyek gyomra meg tele van sóval meg arannyal. Azután elénekelte nekünk a „Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország...” kezdetű dalt, amit egy idő után már mi is harsogtunk a bátyámmal. Ámbár kisgyerekként fogalmunk sem volt, hogy valójában miről is énekelünk.
Később, ahogy kamaszodtam, kezdtem moziba járni, két filmet is láttam, ami Erdélyben játszódott. Az egyik a „Simon Menyhért születése”, a másik az „Emberek a havason” volt. No, ekkor szerettem bele Erdélybe. Innentől kezdve kutattam az Erdélyről szóló könyveket, útleírásokat, természetfilmeket.
De, hogy édesapám meséje az égbe nyúló fenyőfákról, meg a földalatti sóbányákról egyszer valóság lesz számomra, azt még álmodni sem mertem...
Néhány évvel ezelőtt híre ment a faluban, hogy Perkáta testvérének fogadott egy kis falut, ott a messzi Erdélyben. Családokat keresnek, akik szívesen barátkoznának az ottani magyar emberekkel.
Sajnos szüleim már nem éltek, de én a retikülömbe tettem édesapám féltve őrzött zsebkendőjét, édesanyám olvasóját, azután feszálltam a Kisbácsba tartó buszra.
...és ekkor vált édesapám meséje valóra. Ennek van már vagy 10 éve is talán.
Azóta térdeltem már a csíksomlyói Madonna előtt, jártam a Hargitán és a Székely-havasokban, lélegzetem is elállt a Békás-szoros látványától. Hallottam az égig érő fenyők súgását, mosdottam a kristálytiszta rohanó patakok vízében, és voltam a hatalmas hegy gyomrában lévő mesevilágban, a sóbányában is.
De azt hiszem ez mind csak földrajzi szépség. Az igazi érték az ott élő magyar emberek szívében van. Néha úgy érzem, hogy ők a lelkükben magyarabb emberek, mint mi itt a magyar földön. Sok példát hozhatnék föl, ami szeretetüket, emberségüket bizonyítja, de azt hiszem most egy is elég lesz.
Tudva lévő, hogy a falusi embernek mindig akad dolga a jószágok körül, meg a kertben. Tehát szinte egész életét, úgymond „hétköznapló” ruhában tölti. Ünneplő ruhát csak igen jeles alkalmakkor ölt magára, temetés, lakodalom, no meg a vasárnapi mise alkalmával.
Az én erdélyi családom oszlopos tagja a majdnem 80 éves Sándor bácsi erre bizony rácáfol...
Ő ugyanis jól tudja, hogy a perkátai busz csak délután 5 óra tájban fog megérkezni Kisbácsba, de Ő már 2 órakor kint ül a kispadon, teljes díszben, és vár engemet. Várja a „magyari” Zsuzsit. Így mondja: magyari Zsuzsi...
Egy beteg, idős ember, tetőtől talpig ünneplőben, mert neki bizony jeles napnak számít, ha egy magyarországi vendéget várhat.
Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár...
Kormányok jönnek és mennek, politikusok feltűnnek és letűnnek. De hála az égnek, hogy az egyszerű, melegszívű Sándor bácsik minden nehézség ellenére maradnak. Mert ugyebár „a víz szalad, de a kő marad, a kő marad!”
Köszönet nektek kisbácsi magyarok! Köszönöm, hogy megsimogathattam Dzsida Jenő és Wass Albert síremlékét. Köszönöm, hogy veletek megismerhettem a gyönyörűséges Erdélyt. Köszönöm, hogy általatok valóra válhatott édesapám sok szép meséje!
Csak egy dolgot sajnálok nagyon, hogy már öregasszonyként jutottam el hozzátok, és képtelen vagyok azt a csárdást megtanulni, amit ti jártok. De talán fiatalként is képtelen lennék rá...
Mert nektek még a véretekben van a népdal és a tánc. Ti még a lelketekből énekeltek és táncoltok! És én ilyenkor a nagypapára gondolok... Pici gyerekként őt láttam utoljára így járni a csárdást. Lajbiban, rámáscsizmában, szilaj tűzzel a szemében. Ugye néha egy csárdás is elég ahhoz, hogy felülírja a nagypolitikát!

Perkáta, 2012. augusztus 29.

Mészáros Zsuzsanna

Mészáros Zsuzsanna további visszaemlékezéseihez >>


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Adatkezelési tájékoztató