DÁTUM / NÉVNAP


TÁMOGATÓK

GYORS MEGOLDÁSOK KFT.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke@hotmail.com

GDPR Vigh György adatvédelmi tisztviselő DPO Perkáta Budapest

Corner virágüzlet Szabadegyháza Szabadság tér 8. Üzletház

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet Perkáta

PEGÁZ Kft. Perkáta

Függetlenek Perkátáért Egyesület (FÜPE)

B&D Kft - Dunaújváros

Styx Temetkezési Kft. Perkáta

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

József Attila Könyvtár Dunaújváros

legifotok.hu - Magyarország a magasból

5. Gyermekkorom emlékei...
ZSÁK ÉS A FOLTJA...

1948-ban születtem. 16 éves koromig számítottam gyereknek. Most arról mondok igaz mesét, hogy ez idő tájt hogyan talált zsák a foltjára, kabát a gombjára.

SztálinvárosAbban az időben hétköznap mindenki dolgozott. Ki az épülő Sztálinvárosban, ki a „csuportban” (azaz a helyi tsz-ben), ki a „szógaházi” szeszgyárban, az asszonyok, iskolából kimaradt gyerekek a helyi kertészetben, gyümölcsösben, „tyúkászatban”. Vagyis az öregeken kívül mindenkinek volt elfoglaltsága. Nem mintha nekik nem lett volna tennivalójuk... Ők ballagtak a szőlőhegyre, várták haza a teheneket, fegyelmezték a kotlóst ha nem törődött a csibéivel. Vagyis a hét minden napja kemény munkával telt. De a szombat, vasárnap az már a pihenésé volt. A szombat délelőtt a takarítással, utca-, udvarsöpréssel ment el. Közben elkészült az ebéd is. Nyári délután az asszonyok kicsit kiültek az utcára, kispadra. A nagylányok pedig már lázasan készülődtek az esti bálba. Abban az időben minden szombaton bál volt a „nagykultúrban”. Ez a hatalmas épület a zárdával (a mai óvodával) szemben állt. Iskolás koromban itt tartották a nagy ünnepségeket. Itt szavaltam anyák napján, itt játszottam a „Danikáné lányát”, és itt láttam először igazi színészeket is. Évente 3-4 alkalommal jött Perkátára a Dériné színház. Ezen a színpadon tapsoltunk Németh Marikának, Sárdi Jánosnak, Zentai Annának, és itt nevettetett meg minket Hofi Géza is.
De most vissza a bálba készülő nagyleányokhoz. Szombat délután van, és éppen bodorítják a hajukat. Mert a dauert csak egy évben egyszer lehetett csináltatni, mivel nagyon ártott a hajnak, no meg hát pénzbe is került. A bodorítás meg gyorsan készen volt, meg egyszerű is volt. Egy picit megnedvesítették a hajukat, és fürtönként felcsavarták egy darab rongycsíkra, amit végül két csomóra megkötöttek. Azután kiültek a napra, hogy minél előbb megszáradjon. Dehogy az idő ne teljen haszontalanul, hát horgoltak közben.
A bálok este 7-kor kezdődtek, de félhétkor már az egész falu ott tolongott a nagykultúrban. A fiatalok azért, mert táncolni, ismerkedni jöttek, az anyukák azért mert abban az időben a lányokat gardírozni kellett. Az apukák meg azért, mert két nőszemélyt nem jó éjnek idején magára hagyni.
Különben meg a nagymama úgyis otthon van, hogy vigyázzon a házra meg a kisebb gyerekekre. Táncolni már rég nem tud, de a meséiben olyan elevenen élnek a kocsmai bálok, az aratóbálok, a szüreti mulatságok, hogy amíg meséli a gyerekeknek, szinte visszafiatalodik.
1960-ban vagyunk. Fönt a színpadon a „paraszt Badi” húzza a talpalávalót. A gardimamák körbe ülik a hatalmas termet. Előttük állnak a lányok, a legények meg csoportokban középen mustrát tartanak. Aztán a kiszemelt leány előtt a legény meghajol, és azt kérdezi a mamától:

„- Szabad?
- Szabad.”

Egymásra mosolyogtak és már ismét minden egyszerű volt. A banda meg húzza: „Tűzpiros virág...”, „Bolyongok a város peremén...”, „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám...”. Az akkori slágerek.
Azután a tízperc szünetben a terem végi söntésben egy pohár málnaszörp, egy pikoló sör, egy hosszúlépés.
Sok idő nincs a homlok törölgetésére, mert a banda már húzza a „Nagyperkáti gyerek vagyok...”. No, ezt nem csak járni, ezt nótázni is muszáj. Ezeknél a csárdásos részeknél bizony a gardimamák se tudtak megülni egy helyben...
Éjfélkor aztán elhúzzák a Rákóczi indulót (magunk között szólva a „vakpalit...”). De mire erre sor került, már néhány leány már nem csak az édesanyjával ment haza. A fiú engedélyt kért, hogy velük tarthasson. Elöl mentek a fiatalok, utánuk a mamák. Egy-egy jól sikerült bál után nem egy életre szóló kapcsolat indult el.

perkátai zenészekMég a bál kapcsán mesélek a perkátai cigányzenekarokról.
Én a Kovács Guszti bácsi, a „paraszt Badi” és a „pupka” Somogyi Imre zenekarát ismertem. Nagy tekintélyű emberek voltak. Talán különösebb kottaismeret nélkül is virtuózai voltak a hangszerüknek. Egy bandában öten játszottak. A prímás, két kontrás, a cimbalmos és a bőgős.
Gyerekéveim alatt májustól szeptemberig szinte minden szombaton volt a faluban lakodalom.
Ezeket a zenészeket már hónapokkal előtte le kellett foglalni, annyi volt a munkájuk. Becsületes munkát végeztek, de becsületük is volt. Nem csak Perkátán, de a környező falvakban is. Tisztelet övezte a családjukat és leszármazottjaikat is. Neves prímás lett a „kisparaszt”, neves cimbalmos a Kovács Kálmi, és még folytathatnám tovább a sort.
De ezek a zenészek nem csak bálokat, lakodalmakat muzsikáltak ki, de zeneszóval jöttek újévet, húsvétot köszönteni is. Egy-egy eljegyzést, keresztelőt, névnapot is velük ünnepeltünk. Teljesen más hangulata volt az élő zenének, teljesen másképp vert az ember szíve, ha a cigány húzta a fülébe... „Vándor felhők fenn az égen...”

No, de vissza 1960-ba...
Vasárnap reggel, kismise, ebédfőzés, rendtétel, aztán az asszonyok ki a kispadra. A férfiaknak meg irány a kastélykert, a meccsre. A Bodó, a Pecsi, meg a Tilinger... Igaz csak „klottgatya”, meg fehér trikó volt rajtuk, de a focipályát alig lehetett megközelíteni, akkora volt a nézősereg. A meccs szünetében elmaradhatatlan volt a „csucska Pali bácsi” szerencse kereke, no meg a filléres zsákbamacska a gyerekeknek. Meccs után az idősek hazamentek, mert a jószágokat azért csak el kellett látni, de a fiataloknak csak ezután jött a java.
Volt szép új cukrászdánk, a környékben is jó hírnek örvendő Muskátli vendéglőnk, Lőrinc bácsi étterme, és persze a Sanyi kocsma.
Mindegyik kellemes, kulturált hely volt. Szerettek is a fiatalok betérni egy-egy bambira, egy-egy forintos fagyira. Az idősebbek meg egy korsó sörre, féldeci kevertre.

a volt mozi, jelenleg Faluház1957-ben teljesen átépítették a mozit. Hétfő kivételével minden nap volt előadás. Vasárnap délelőtt gyerekmatiné volt. Kismise után rohantunk is egyből a moziba. Az én nagy kedvencem Homoki Nagy István filmje a Cimborák volt.
Vasárnap délután 5 órakor és 7 órakor volt vetítés. Egy-egy jó filmnél örültünk még az állóhelynek is. A perkátai mozihoz évtizedeken át elválaszthatatlanul hozzátartozott a Csordás Pityu bácsi és Ilonka néni. Őket a szintén mindenki által ismert „Kerék” Imi és a Győző követte, míg csak meg nem szűntek az előadások.
Ezek a vasárnap délutánok is úgy zajlottak általában, hogy elindultunk hárman négyen barátnők, de hazafele már heten nyolcan mentünk, mer ugye a falubeli kutyáktól jó ha fél az ember gyereke, úgy hogy biztonságosabb ha legényember is van a csapatban...
Vagy talán nem is a kutyák miatt? No de térjünk csak vissza a zsák és foltja kérdéshez... Hogy is van ez? Miért is van manapság ennyi gomb nélküli kabát?
Miért is nem talál zsák a foltjára?

Én meg tudnám mondani... ...ugye Ön is?

Mészáros Zsuzsanna

Mészáros Zsuzsanna további visszaemlékezéseihez >>


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Hasznos linkek      Linkcsere feltételei      Adatkezelési tájékoztató

eXTReMe Tracker