DÁTUM / NÉVNAP


TÁMOGATÓK

GYORS MEGOLDÁSOK KFT.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke@hotmail.com

GDPR Vigh György adatvédelmi tisztviselő DPO Perkáta Budapest

Corner virágüzlet Szabadegyháza Szabadság tér 8. Üzletház

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet Perkáta

PEGÁZ Kft. Perkáta

Függetlenek Perkátáért Egyesület (FÜPE)

B&D Kft - Dunaújváros

Styx Temetkezési Kft. Perkáta

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

József Attila Könyvtár Dunaújváros

legifotok.hu - Magyarország a magasból

Gyermekkorom emlékei...
6. A SZŐLŐHEGY

Szőlő„Minden valamirevaló embernek van egy darab szőlőföldje, vagy legalább pár tőke szőlője!” - szokta mondani édesapám. Az embereknél csak a szőlőtőke kitartóbb. Eső veri, vihar tépi, jég szaggatja, lisztharmat öli, de azért mindig marad annyi fürt a tőkén, hogy legyen egy kis hegyleve a pincében.
A parasztember ugyanis mindig talált okot arra, hogy áldomást ihasson sógorral, komával.
Egy pohárkával akkor is inni kellett, ha jól adta el az ember a kismalacokat, de a tenyérbecsapást akkor is egy pohár jóféle bor követte, ha jól járt az ember egy üszőborjú vételénél.
Na és jött a húsvét, a karácsony a keresztelő... Egyébként meg egy szelet sonka, vöröshagyma után is egy pohár borocska dukált.
Nagyapám jó borosgazda volt, ő úgy mondta, hogy aki szőlőt művel az sohasem issza le magát a sárga földig, mert nem pocsékolja a keserves munkával megtermelt bort. Csak annyit iszik, ami az egészségére válik, a többi csak kárba vész.

HordókPerkátán az én gyermekkoromban nagyon sok valamire való ember volt. A perkátai szőlőhegyen az ősi magyar szőlőfajtákból, oportóból, kadarkából, mézesből, pirosszlankából bizony jó borok termettek. Még az Alföldről is jöttek hozzánk vásárolni. Szüleim úgy mondták: „gyünnek a túsófélrű, majd megveszik azok a fölösleget.”
Két szőlőhegyen fehéredtek már messziről a présházak. Tekintélye volt annak a gazdának, akinél a nádtető mindig rendben volt, és aki minden szüretre rendbe tette kívül-belül a borospincét. Az meg természetes volt, hogy a présház előtt nyílott valamilyen virág. Elmaradhatatlan volt egy bokor orgona, egy ereszre fölfutó vadrózsa, aminek a csipkebogyója teaként adta nekünk télen az erőt, a nagymama hecsedlilekvárjával együtt.

RézgálicA férfiak a régi időkben reggeltől estig a földeken dolgoztak. Keresték a kenyeret a családnak. Szombaton, vasárnap jutott idő a permetezésre. Csak rézgálicot használtak, „kíkküvet” ahogy apám mondta. Régen szokás volt lisztharmat, peronoszpóra ellen gereblyézni a tőkék között. Nem használtak vegyszert, csak a legvégső esetbe. Nyugodtan mászkálhattunk a cseresznyefára, körtefára, degeszre tömhettük magunkat a gyümölccsel, nem volt megmérgezve.
Édesapám úgy mondta: „A jó bornak tiszta hordó köll, a must meg majd tudja a maga dógát. Aztán a bor meg ne fínyes legyen hanem jó.”
A szőlő összes munkáját a nyitáson és a permetezésen kívül az asszonyok meg a gyerekek csinálták. Mi a bátyámmal szívesen baktattunk kilométereket a poros úton. Majdnem egy órát gyalogoltunk édesanyámmal, de észre sem vettük. Ha nyúl futott a búzában, akkor arról mesélt nekünk, ha fácán kuporgott az út melletti bozótosban elmagyarázta, hogy biztosan a tojásokat költi, ne hogy felriasszuk. Mire kiértünk a zsöllérbe, jó néhányan ránk köszöntek:

„- Jó reggelt Julcsikám, mísz a gyerekekkel? - Adjon Isten Terus néném ! Megyünk kötözni, kapálni. - Jó reggelt, adjon isten Bözsike. Látom te már megelőztél minket. Harmatta gyütté...
- Hiába no, a kisgyerek kicsit lép, de majd segítenek nekem, aztán majd behozzuk a lemaradást.”

Piknikező kosárIgaz, hogy mindig reggeli után indultunk a szőlőbe, de mihelyt a diófa alá értünk valahogy rögtön a kosárban kutakodtunk a bátyámmal. Pedig csak kenyér, szalonna meg víz volt benne. A hozzávaló paprika paradicsom hagyma, ott bújt a tőkék között.. Talán a jó levegő az akácillat a vadgerle búgása tette, máig nem tudom, de kint a hegyen mindig éhesek voltunk. Délben édesanyám kettévágott egy görögdinnyét, aminek előbb kiettük kanállal a belét, azután a héját tálnak használtuk. Telemetéltük paprikával paradicsommal hagymával és már készen is volt a hideglecsó. Hozzá kácsazsíros kenyeret ettünk.
Fáramásztunk, pille után futottunk, ürgét öntöttünk. Erősek egészségesek voltunk. Megismertük az árokparton a vizimentát, kakukkfüvet, kamillát. Megtanultuk, hogy akkor kell szedni, amikor a legmelegebben süt a nap. Édesanyám a padláson megszárította, és télen egy-egy marékkal hozott le belőle teának.
Eső után a két szőlőhegy között lévő réten rengeteg volt a gomba, sóska. Szedtünk belőle egy-egy kosárral, meg volt a vacsora, vagy a másnapi ebéd. Közben megismertük, megszerettük és megtanultuk tisztelni, becsülni a természetet.
Szüleim, nagyszüleim megtanították hogyan kell a nap állásából, a madarak röptéből, hangjából megjósolni az időt. Még „százágra” sütött a nap, amikor édesapám azt mondta, hogy ideje „cihelőcködni” mert a partifecskék a földön húzzák a szárnyukat, úgy hogy hamarosan vihar lesz. Ha a szőlő végén lévő szedresben hirtelen némultak el a madarak, gyorsan kellett hazafele indulni, hogy a zivatar el ne verjen minket.

Szőlőhegyi kereszt PerkátánSzinte mindig beigazolódott az előrejelzése. Nagyszüleink azt is megtanították nekünk, hogy viharban nem tanácsos magányos fa alá bújni, és a kapa kasza sem jó társ ilyenkor. Nem tudom pontosan mennyi volt ezekben az igazság, de hogy az idős parasztemberek nagyon tapasztaltak és bölcsek voltak, az biztos.

Délben a csősz megkondította a hegytetőn a kisharangot. Mi gyerekek futottunk megnézni a szőlővégi napóránkat, és ha netán sietett vagy késett, hát könnyen igazítottunk a fadarabon, boton, hogy a hegye éppen a delet mutassa.

Az én gyerekkoromban a hűtőszekrényt még a kútvödör meg a pince helyettesítette. A levágott hízónak pedig minden részét felfüstöltük. Így tudtuk tartósítani. Bizony a füstöltet úgy kellett beosztani, hogy egész évben elég legyen. Mindennek megvolt a maga ideje. A disznósajté áprilisban, ha megszólalt a kakukk. Édesapám egész életében őszinte, becsületes ember volt, de bizony egyszer minden évben füllentett. Ő ugyanis már a márciusi szőlőmetszésből hazatérve erősen bizonygatta, hogy hallotta a kakukkot a szőlőhegyen. Itt az idő, hogy a svárklit lehozzuk a padlásról... Így történhetett, hogy mire a kakukk valójában megszólalt, mi már a füstöltoldalasnál tartottunk...
Édesapám hazugsága pedig bocsánatos bűnnek számított egész életében.

Így Orbán nap táján szeretettel gondolok Rá, és az elnyűtt biciklikre, aminek a csomagtartóján hozta haza nekünk, gyerekeknek a legelső szőlőfürtöket, a legédesebb almákat, no meg a rengeteg kinyűtt gazt az aprójószágnak, hogy az se vesszen kárba. A kormányán mindig volt egy-egy madzaggal összekötött mezei virágcsokor a nyárikonyha asztalára.
De mi gyerekek legjobban mégis a „nyúllátta” kenyérnek, „madárlátta” szalonnának örültünk. A legfrissebb kalács sem ízlett volna ezeknél jobban...

Sokat tudnék még mesélni a diófa alatt sütött szalonnákról, parázsban sült krumplikról, a szüretek vidám hangulatáról, a birkagulyásról, az édes mustról...
Manapság ha kint vagyok a szőlőhegyen, fájó szívvel gondolok édesapám szavaira...
„Minden valamirevaló parasztembernek van pár tőke szőlője.”
Attól félek, elfogyott a valamirevaló parasztember manapság...
Mert a szőlőhegy nagy része bizony parlagon hever, a kakukk is hiába kiabál, csak a vizimenta nő, azóta is rendületlenül...

Mészáros Zsuzsanna

Mészáros Zsuzsanna további visszaemlékezéseihez >>


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Hasznos linkek      Linkcsere feltételei      Adatkezelési tájékoztató

eXTReMe Tracker