DÁTUM / NÉVNAP


TÁMOGATÓK

GYORS MEGOLDÁSOK KFT.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke@hotmail.com

GDPR Vigh György adatvédelmi tisztviselő DPO Perkáta Budapest

Corner virágüzlet Szabadegyháza Szabadság tér 8. Üzletház

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet Perkáta

PEGÁZ Kft. Perkáta

Függetlenek Perkátáért Egyesület (FÜPE)

Hunorganic Kft. NaturBit

B&D Kft - Dunaújváros

Styx Temetkezési Kft. Perkáta

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

József Attila Könyvtár Dunaújváros

legifotok.hu - Magyarország a magasból

7. Gyermekkorom emlékei...
PEDAGÓGUSNAPRA...

Amikor engem tudásra és emberségre neveltek, avagy igaz mese azokról az iskolásokról, akik nem ismerték a televíziót, a mobiltelefont, a számítógépet, mégis orvos, mérnök, tanító lett belőlük!

Mártogatós tollAzt hiszem édesanyám nagyon megkönnyebbült, amikor az augusztusi vásárban nem a fényes lakktáskára mutattam, hanem az olcsó keménypapírból készült hátitáskát nyaláboltam magamhoz. Annak a külső oldalán egy szép színes papagáj üldögélt egy faágon. Tarka volt, vidám és mivel sokkal kevesebbe került, mint a fényes fekete, hát kaptam bele egy szép felnyitható fából készült kéknefelejcses tolltartót is. Elsőben mindössze egy grafit ceruzám, egy radírom és egy piros-kék színesem volt. Év vége fele kellett egy doboz 6 színű ceruza, egy üveg tinta és egy mártogatós toll. 1954-et írunk. A bátyám ezen az éven ötödikbe ment. Neki édesanyám sötétkék vászontarisznyát varrt. Az írószerszámai pedig egy kis szütyőben voltak.
Én nagyon boldogan mentem iskolába. A betűket a testvéremtől már megtanultam, csak szavakká összeállni nem akartak a ceruzám hegyén. No de erre volt a drága emlékű Bilics tanító néni, aki még úgy nevezett „apácatanító” volt.
Hátra tett kézzel ültünk a padban, és ő bizony nagyon szigorúan fogott minket. De az év végi vizsgán nem is kellett szégyenkezni, sem neki, sem nekünk. Mert az én időmben még volt év végi vizsga. Olyankor a szülők körbe ülték a tantermet, mi gyerekek meg a tanító nénivel megmutattuk, hogy mit tanultunk egész éven át.
Második osztályban Marton Ilonka néni tanított. Hála istennek a mai napig köztünk él még, pedig már én is öregasszony lettem. Neki az édesapja is tanító volt. Az egész falu szeretetét, tiszteletét élvezte az egész Marton család. De ilyen szeretet és tisztelet övezte a Felker tanár úrékat, a Györkös tanár bácsit és családját is.
Nagy szeretettel gondolok vissza a Szigeti tanár nénire, Burkovits Juditra, Petrik Terikére. Nem sorolom tovább, pedig a nyolc év összes nevelőjét kapásból el tudnám mondani.
Gyerekkoromban úgy tartották, hogy a falu három legfontosabb embere: a pap a doktor meg a tanító. Szüleim csak négy osztályt jártak, tíz évesen már a grófné napszámosai voltak. Édesanyám bizonyítványát ma is őrzöm. Tiszta kitűnő volt. Sokat meséltek arról az időről amikor még a Fűrész Gyula, a Mészáros tanító, meg az Editta nővér tanította a gyerekeket a faluban. Háború után a grófi kastély lett az iskola. Én is odajártam nyolc évig. Egyik héten délelőttös voltam, másik héten meg délutános. A Bölcs Feri bácsi meg a felesége volt a gondnok. Ők takarítottak, végzeték a javításokat, télen meg fűtöttek a vaskályhákban. De a gyerekek körében népszerűségük leginkább a csengetés miatt volt. Nagy megkönnyebbülés jött ránk, ha Feri bácsi megrángatta a hatalmas csengő kötelét, mert ez az óra végét jelezte. Ebben az időben nem igen volt rossz tanuló, mert minden gyengébb tudású gyereknek volt egy tanulópárja, aki segített neki.
Alsó tagozatban kisdobosok, felső tagozatban úttörők voltunk... Fontos volt, hogy jól tanuljunk, mert könyvjutalmat kaptunk, kirándulni mehettünk, nyáron táborozni vittek minket. Összetartásra neveltek bennünket, egymás segítésére, tanáraink tiszteletére, idősek megbecsülésére.
Alsó tagozatos koromban hetente kétszer az utolsó óra hittanóra volt. Felsősöknek tanítás után a templomban tartotta a tisztelendőatya a hittant. Mi gyerekek nagy áhítattal harsogtuk a kismisén a szent énekeket a plebánosatyával . Hétköznapokon többször összetalálkoztunk vele a szőlőhegyen. Ilyenkor kék munkásruhában volt, kapált, permetezett. Ott akkor a „Vili bácsi” volt. Sajnos ma már az ő hófehér nádtetős présháza is romokban hever.
1955 elsőáldozó1955 pünkösdjén voltam elsőáldozó, 59 pünkösdjén pedig bérmálkoztam. Ez a nap emlékezetes volt, mert az osztálytársaim több mint fele karórát kapott ajándékba. Természetesen én is. Bizony abban az időben egy 180 forintos karóra akkora dolog volt, mint most egy ajándékba kapott menő mobiltelefon.
Mivel mi a falu szélén lévő utcában laktunk nekem bizony több mint fél óra volt a gyaloglás az iskolába. Elsőben még „belinérkendőbe” csavarva, gumicsizmában róttam az utat, bokáig érő sárban, végig a „Búgervároson”.
Zsebemben meleg sült krumpli volt, amit tízórai megettem. Akkoriban mi zsíros, lekváros, vagy mézes kenyeret vittünk magunkkal, amit a nagyszünetben fogyasztottunk el. Mindig volt hozzá olyan gyümölcs, ami éppen érett. Alma, körte, szőlő, szilva. Én gyerekkoromban narancsot, banánt nem ettem, sőt nem is ismertem.
Alsós korunkban hátitáskánk volt, „tomi” nadrágunk, iskolakötényünk. Felsőben már fekete klott köpeny és kézi aktatáska.
Rövid hajú lányok nemigen voltak. Hajunkat édesanyánk befonta egy vagy két copfba.
Perkátán úgy mondták „csicsába”.
Nyolcadikos voltam, amikor divatba jött a frufru és a lófarok. 1962-ben a tablóképünkön már vannak rövid hajú, dauerolt frizurás osztálytársaim is. Nekem lófarkam van nagy fehér masnival.
Nyári szünetben gyógynövényt gyűjtöttünk, a Kossuth téeszbe jártunk málnázni, Mélyvölgyben barackot szedtünk. Kisperkátán, a kertészetben dolgoztunk, az Alkotmány téeszben kukoricát címereztünk. Úgy hívtak minket: „a gyerekbrigád”. Lovaskocsik vittek ki a földekre, idős bácsik vigyáztak ránk és irányítottak minket, már persze ha bírtak velünk. De azért néha ők is benne voltak a csínytevésekben. Sőt, egy-két rosszaságot tanítottak is. Így történhetett meg, hogy a szöcske néha a lekváros üvegből pislogott kifele, egy-egy kis zöld béka, valahogy mindig a ceglédi kannánkba került, a kölök csuri pedig fészket rakott a szatyrom fenekére. Úgy elment a nap, úgy elment a nyári szünet, szinte észre sem vettük. Játszva kerestük meg a tanszerek ás búcsúra való új ruha árát.
Rózsa AndrásA „nagykultúrban” bálok és színházi előadások voltak. A „kiskultúrban” volt a könyvtár meg a szakkörök. Bábszakkör, fotószakkör, kézimunka szakkör. Téli estéken még a felnőttek is jöttek velünk. Hímeztek, horgoltak, kosarat kötöttek, szatyrot fontak. Közben persze ment e mese, az anekdotázás. Híres volt a Cirok bácsi fafaragó köre. A falu határain túl is kiállításra kerültek a tárgyai. Szeretettel, tisztelettel emlékezik az egész falu Havrilla János bácsira. Ő volt évtizededik a könyvtáros. Még a több kilométerre lévő pusztákra is hordta az olvasnivalót a hátizsákjában, télen-nyáron, természetesen gyalog. Bizony tömve volt a könyvtár, ha író-olvasó találkozót szervezett. Felsős koromban ott ismertem meg Németh Lászlót, Bari Károlyt és a dunaújvárosi Rózsa Andrást, Miskolczi Miklóst. János bácsi vasárnap délután mindig vetített nekünk olyan filmeket, amik az iskolában kötelező olvasmányok voltak. Mivel abban az időben még a falut elhagyni sem igen volt módunk, emiatt nagyon szerettük az útifilmeket, a természetfilmeket. Igaz, hogy ezek csak diafilmek voltak, de nagy élményt jelentett akkor nekünk a Hortobágyot, Kékestetőt, a Kis-Balatont látni.
Hogy hol volt a „kiskultúr”, amihez nekem annyi szép emlékem fűződött? A mostani „Zsuzsi bolt” helyén.
Messzire jutottam a papagájos táskától, amiben a tudásom, emberségem lakott. Nem volt televízió, számítógép, nem volt mire támaszkodni, nem volt, ami helyettem gondolkozzon. Ha elakadok, ma egy marokba fogható egér könnyen súg nekem. A világ dolgaimban könnyen eligazodom a segítségével.
Az én iskolám azonban más iskola volt. Tudásomat nagyon sok helyről kellett beszerezni. Nagyon tág, sokrétű emberi kapcsolatra volt szükségünk ahhoz, hogy okosodjunk, erősödjünk, becsületes szorgalmas emberré váljunk. Ezt a kemény iskolát járták a szőlőhegyről járó Plasek gyerekek, a kilométereket baktató bárányjárási gyerekek, de nem egy kőhajításra volt az iskolától sem a Forrás-tanya, sem a Nyúli tanya.
PedagógusnapÍgy pedagógusnap táján köszönetet mondok minden tanítómnak, akiknél hátratett kézzel, pisszenés nélkül kellett ülni az órán. Én soha nem gondoltam haraggal vissza rájuk, mert megdorgáltak szamárfüles füzetemért.
Kérem, hogy ők se haraggal gondoljanak rám a buta gyerekes csínytevésekért, a rosszalkodásokért, hiszen akkor még csak emberpalánta voltam.
Azzal a verssel fejezem be az igazmesémet, amit 1962 évzáróján szavaltam, és az első versek egyike volt, amit megtanítottam a kislányomnak is.

Reviczky Gyula: Erdei dal

Nyári, rekkenő meleg
Elbújok előled.
Lombjai közé megyek
Sátoros erdőnek.
Haja hopp!
Itt vagyok már, itt vagyok!
Sárga rigó, jó napot!

Fák között és fák alatt
Beh vidám az élet.
Nyúl szalad, virág fakad,
Zeng a lombon ének.
Haja hopp!
Kip! Kop! A harkály kopog,
S a kakukk szól: jó napot!

Vadvirágokat szedek
S kötözöm füzérbe.
Vagy a fűben heverek,
S felnézek az égre.
S haja hopp!
A madárral dalolok...
Szép világ te, jó napot!

Mészáros Zsuzsanna

Mészáros Zsuzsanna további visszaemlékezéseihez >>


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Hasznos linkek      Linkcsere feltételei      Adatkezelési tájékoztató

eXTReMe Tracker