15. Gyermekkorom emlékei...
IGAZ MESE A RÉGI SZÉP SZÜRETEKRŐL...
...melyek mindig úgy kezdődtek, hogy két nagy kakas gulyásként végezte életét, két hízott kácsa pedig szép piros ropogósra sült a nagylábasban.
Ellenük a merényletet édesanyám követte el pénteken, merthogy szombaton nagy nap lesz, szüretelünk.
Édesapám egész héten minden szabadidejét a pincében töltötte. Mosta, forrázta a hordókat, füstölte, ájslongolta, fertőtlenítette őket. A pince elé készítette a nagykádakat, darálót, prést, szépen rendbe tette a pincét, ami egyébként is mindig rendben volt!
Szombaton azután mindenki hajnalban kelt. Hiába volt jeles nap, a jószágokat csak el kellett látni annak rendje-módja szerint. Malacok, tyúkok, kacsák, nyulak, kecske, no meg a házőrző. Mire mindennel végeztünk már ki is világosodott. Édesapám beállt a lovaskocsival a hátulsó udvarba, és el kezdett fölrakodni. Kádak, szapullók, vödrök, no meg a puttonyok.
Ezalatt a mamuska kockás szakajtóba tett egy fél kenyeret, pergament papírba csomagolt egy jó darab szalonnát, sonkát. Tálba tette a megmosott paprikát, paradicsomot és hagymát. Azután kilépett a konyha ajtaján, és hátra kiáltott édesapámnak:
- Te apjukom, a bort meg a pálinkát itthun ne felejtsük ám! Most tedd föl a kocsira, amíg eszünkbe van, ne hogy szígyent valljunk!
Az elemózsiás kosárba pogácsa is került a gyerekek kedvire. No meg egy csatos üveg víz.
- Adjon Isten jó reggelt idesapám, meggyüttek? - szólt a kérdés nagyapáméknak- má indulunk is csak a szomszíd Márira várunk. Majd csak összeverődünk valahogy...
No, aztán fél nyolc környékére össze is verődtünk. Mi ugyebár hatan, Csepecz nagyapámék, meg a szomszéd Mári néni.
No, a kocsira kászálódás az még külön mutatvány volt. Mindenkinek meg volt a helye, ki üljön a bakra, ki a kocsi fenekibe vagy a lucernakévékre. A két nagyobb testvérem a saroglyából lógatta a lábát. Biztos, ami biztos, mi a bátyámmal a nagykádba kerültünk, amit nem is bántunk olyan nagyon, mert a szőlőhegyig legalább szunyókálhattunk egy kicsit.
- No gyí Baba, Buksi neee!
A lovak megindultak, és mi döcögtünk komótosan a szőlőhegy fele.
Ott aztán a hatalmas diófa alatt édesapám kifogta a lovakat, és lucernát tett elébük.
Ezalatt édesanyám leterítette a pokrócot a földre, kirakta rá az ennivalót, és körbe ülve jóízűen reggelizni kezdtünk. - No egészségükre- mondta édesapám és körbe kínálta a pálinkát.
Reggelizés után ki-ki beállt egy-egy sorba, és kezdődhetett a szószerinti szüret. Ha megtelt egy vödör, kurjantottunk egyet, és már jött is a puttonyos hogy könnyítsen a vödrünkön. Ma sem tudom miért, de nálunk élete végéig a nagypapa volt a puttonyos.
- Nem búsulok, van már nékem szeretőm,
Szüret után lesz az esküvőm...
A nótát mindig az édesanyám kezdte, aztán mindenki énekelte vele együtt a szebbnél szebb népdalokat, magyar nótákat.
Hosszú volt a nap, délután már templomi énekek is sorra kerültek. A nagypapa meg régi betyárnótákat énekelt. Sajnos, ma már csak töredékekre emlékszem.
Mire a nap a Páskom felől világított, az árokparti napóra négyet mutatott. Kocsira került az egész évi munka gyümölcse és hazafele állt a kocsi rúdja. Így visszaemlékezve, ilyenkorra én már a sok rohangálástól, a szőlőevéstől, famászástól, mai szóval élve kitikkadtam, úgy hogy a lovak még el sem indultak, én már a kocsi fenekén aludtam a szalmán.
Hazaérve aztán a férfiak nekiálltak a darálásnak, préselésnek.
Édesanyám megmelegítette az előző nap elkészített gulyást meg a kacsasültet. Krumplival, dinsztelt káposztával. Hozzá új mustot ittunk.
Körbe ültük a nagyasztalt, ettünk ittunk, beszélgettünk. Néha egy-két szomszéd is átjött, szép szőlőt enni, no meg egy kis mustot inni. De a mamuska gulyását, kacsasültjét muszáj volt megkóstolni. Valamelyik férfi néha fölállt az asztaltól, húzott egyet-kettőt a présen, aztán ment tovább a mesélés, beszélgetés. Senki sem sietett sehová. Fönt szikráztak a csillagok, messze valahol kutya ugatott, a tücskök meg csak húzták...
- No, Julcsám, hála a mindenhatónak, nem hiába dolgoztatok egész évbe. Most már tegyük el magunkat holnapra, mert mindjárt éjfél van...
- Isten áldja Idesapám! Köszönjük a segítségüket Nyanyus!
Engem fölnyalábolt a nagyapa, merthogy én voltam a legkisebb, és rendre minden évben megkérdezte, hogy tudom-e még a verset?
- Pifta fiam ifol-e muftot?
Hát persze, hogy tudtam folytatni a verset.
Bárcsak ma is megkérdezné tőlem...
Perkáta, 2011. október 9.
Mészáros Zsuzsanna
Korabeli képek
Édesapám és kishúgom
Édesapám 1968-ban